Fogyókúra

Az elmúlt száz év alatt a kövérség, illetve az elhízás megítélése igen sokat változott. A kor divatjának megfelelően nemcsak esztétikai szempontból lehet hátrányos, hanem manapság már ismeretes, hogy az elhízás következményeként számos egészségügyi probléma, betegség is felléphet. Ezek megelőzésének, illetve a már kialakult betegség kezelésének egyik alappillére az elhízás kezelése.
A felnőttkori betegségek gyermekkori megelőzésének koncepcióját egyre több tudományos adat támogatja, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy sok felnőttkori betegség kezdete a gyermekkorra vezethetõ vissza, amikor a folyamat még reverzibilis. Ezek közé sorolható a magyar lakosságot érintő leggyakoribb problémák jelentős hányada: a szív- és érrendszeri megbetegedések, az elhízás, 2-es típusú cukorbetegség, osteoporosis.

Továbbá Williamson és mtsai azt találták, hogy a jelentős fogyás átlagosan 20%-kal csökkentette a halálozást középkorú nőkben. A testsúlyredukció a különféle rosszindulatú daganatok okozta halálozás 40–50%-os, míg a cukorbetegséggel összefüggésbe hozható mortalitás 30–40%-os csökkenését mutatta (Williamson D.F. et al, 1995).

Kísérletekkel támasztották alá, hogy a jelentősen elhízott egyének 10%-os súlycsökkenése jelentős vérnyomásesést, a vércukor és vérlipidek szintjének csökkenését eredményezte, s ezzel javította ezen egyének életminőségét és mortalitási rátáját (Blackburn G.,1998). A túlsúly nem önmagában káros, hanem mert hajlamosít egy sor súlyos betegségre. A jelentős fogyás ezen társuló betegségek javulását eredményezi, így vezetve a mortalitás csökkenéséhez. Napjainkban divatos fogyókúra típusok jelentek meg ( Athkins-diéta, GI-étrend, CSIRO-étrend, a déli part diétája, a vércsoport diéta).

Fogyókúra típusok és csoportosításuk

Egyéb fogyókúra típusok

fogyás és fogyókúra

Keresőmarketing a legjobbtól

A legjobb keresőmarketing megoldások

Az elhízás ma legáltalánosabban elfogadott mérőszáma a testtömeg-index (BMI = body mass index). Ezt úgy kaphatjuk meg, ha a kilogrammban megadott testsúlyt elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Egy 180 cm magas és 80 kg súlyú felnőtt esetében:
80 / 1,8 x 1,8= 24,96

Szikszai Ágnes svédmasszőr

Svédmasszázs Szikszai Ágnes svédmasszőrtől.

Ha a kapott szám kevesebb, mint 18, kóros soványságról beszélünk. A BMI alapján további sovány, normális, túlsúlyos, elhízott, végül 35-ös index fölött kórosan elhízott állapotról van szó. A "kórosan elhízott" kategória létjogosultságát nem mindenki ismeri el, ilyenkor már az elhízás kategóriáját is kórosnak tekintik. Ez a gyakorlat az Egyesült Államokban is.

Partnereink:

Kárpittisztítás